A hátrafelé nyilazó magyarok, avagy kibicnek semmi se drága?
Hosszú idő után újra, Tibor a billentyűzet mögött. Ezúttal a külföldre szakadt magyarok hátrafelé lövöldözéséről szeretnék beszélni. A következő sorok szigorúan a saját véleményem fogják tükrözni, bár ez egy páros blog, ezúttal hangsúlyozottan az én szemszögemből fogjuk megközelíteni ezt a kényes témát. Relatíve gyakran kerül szóba közvetve és közvetlenül is a téma, miszerint sok olyan ember van (pl. én is), aki tartósan külföldön tartózkodik, mégis rendszeresen foglalkozik otthoni belpolitikával és egyéb otthoni hírekkel. Az ezért neheztelő emberek általános érve az, hogy mi a jó francnak foglalkozunk mi ilyesmivel, miközben már jól otthagytuk az országot, ergo semmi közünk az egészhez; miért nem hagyjuk inkább a dolgot és törődünk az aktuális ország belügyeivel a magyar sztorik helyett. Az én esetemben két dolgot emelnék ki ezzel kapcsolatban:
1; világ életemben foglalkoztam politikával, bár sose húztam egyik oldalra sem, inkább egységesen rühellve, de figyelemmel követve az egész politikai életet. Konkrét véleményem van szinte mindegyik (otthoni) szereplőről, aminek néha szeretek hangot is adni. Ez nem változott azzal, hogy Londonba költöztem, ugyanúgy fel tud hergelni pár különösen pofátlan vagy retardált húzás, (sajnos) nem számít mennyire messze vagyok a történések koordinátáitól. Rendszeresen megfogalmaztam magamban, hogy nem szabadna rányomnom a klasszikus Index-HVG-[origo] kombóra, a hírblogokról nem is beszélve, a Vastagbőrre meg aztán különösépp, de újra és újra belefutok a tankcsapdákba, hogy aztán millió darabra szakadjon szét a türelmem, aminek szerencsétlen barátaim isszák meg a levét a Facebook falamon megjelenő hangos kurvaanyázásos hírlinkelgetések miatt. Az ok, amiért vissza-visszanézek a fent említett pokolbugyor portálok hírfolyamaira, borzasztóan egyszerű:
2; az, hogy jómagam már nem az ország határain belül létezem, nem jelenti azt, hogy a barátaim és a családom (húgom, édesanyám, rokonaim) velem együtt léptek Anglia területére. Rengeteg olyan ember, aki fontos számomra, természetesen most is Magyarországon él. Azok a történések, amikről most is szó van, ezekre az emberekre nyilvánvaló hatással vannak. Ha a kormány holnap kijelenti azt, hogy szögesdróttal körbehúzza az országot, szó nékül kellene hagynom, azon az alapon, hogy én már amúgyis ideát vagyok? Persze, hogy nem. Borzasztóan érdekes, fontos és nem utolsó sorban extrém időket él a magyar politikai élet, ha akarnám se tudnám ignorálni azt, ami otthon történik. Ráadásul nem is akarom. Ha egyátalán nem foglalkoznék vele jogosan kaphatnám az arcomba azt, hogy leszarom azokat akiket "otthagytam" és "elfelejtettem, hogy honnan jöttem", de a valóság pont ennek az ellentéte: igenis érdekel, hogy mi történik velük és mi lesz a jövőjükkel. Nagyon nem tetszik az, amit látok és ennek hangot is adok néha.
Értem én, a másik oldalról könnyen úgy tűnhet, hogy "kibicnek semmi se drága" meg innen könnyen beszél az ember, de nem fér a fejembe, hogy mitől lesz kevésbé problémás, ha mondjuk Észak-Koreát köpködöm porig és a plafonon pörgök az idegtől, mint egy ventilátor meg az utcára rúgnám az ablakot tokostól amikor az ottani haláltáborokról vagy cenzúráról olvasok, vagy a Görög válság okairól diskurálunk páran, mintha a Magyar kormány aktuális pofátalságairól lenne szó. Egységesen érdekel a világ sorsa, de attól még a magyar helyzet nyilván kiemelt helyen van. Borzasztóan furán érezném magam, ha csak és kizárólag külföldi hírekkel foglalkoznék, az otthoni hurrikánokról meg mélyen hallgatnék a polkorrektség zászlaja alatt. Mennyire lenne az hiteles és korrekt?
No persze az elég nagy baromság lenne, ha az általam tolt kontent a hatosvillamos eltereléseiből, a Blaha Lujza téri zöldséges új kínálatából és a hasonlóan nemzetközi hatású információkból állna, de az abszolút tartom, hogy egész országra hatással lévő dolgokkal igenis lehet és kell is foglalkoznunk (feltéve ha vannak ott szeretteink, akiknek az élete fontos számunkra).
Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi otthoni dolgok már az én, itteni ajtómon is kopogtatnak.
A saját hozzáállásomként talán azt fogalmaznám meg, hogy mint minden témában, ebben is az arany középútra kell törekedni. Nem szabad ignorálni az, ami otthon történik, követni kell az eseményeket, de a nagyobb, fontosabb eseményeken kívül nem szabad mindent barátok arcára dönteni, elkerülendő a feszültségkeltést.
[T]
