More you might like
<3
A lányomnak volt egy nem is olyan rövid időszaka, amikor minden kurva éjszaka álmodott valami rosszat, amitòl sikoltva ébredt, és még minket is csípve-rúgva próbált távol tartani.
Az egyetlen, ami ilyenkor le tudta nyugtatni, az volt, ha valahogy a karjaimba vettem, és nagyjából fél-egy órán át énekeltem neki a Bóbitát. Négy rendes versszakot nyomtam le neki, aztán a maradék időt kitöltottem halandzsával. Ma is kiválóan megy:
Bóbita, Bóbita göncöl,
Feltüri őt is a mörcöl,
Nem hiszem el, hogy a répa,
Mánuri fétira véda.
…és ezt addig, amíg el nem engedtek az izmai, és el nem lassult a szuszogása.
Ez ment úgy egy évig talán, nem látszott csillapodni, pláne nem szűnni, csak én vállasodtam meg az éjszakai ringatásoktól.
Aztán hirtelen kb. egy éve lett vége, megszűnt, mintha elvágták volna. Azóta is próbálom néha megtudni, mi lehetett az okaa, de nem igazán emlékszik semmire. Így aztán valójában azt sem tudtam, hogy ilyenkor tényleg lenyugtattam, vagy csak belefáradt és beleájult a pánikba.
Egészen máig. Ma a plüss sünivel és a plüss cicákkal játszottunk, a süni nagyon megijest a cicáktól, és nem volt hajlandó kigömbölyödni, amíg a közelében voltak.
Kátya nem tudta kezelni a helyzetet, csak nézett rám, hogy segítsek. Én azt javasoltam, hogy a cicák beszéljenek hozzà, és nyugtassák meg - erre ő megtette azt az egyetlen dolgot, amit a leges-leges-leges-legmegnyugtatóbb dologként ismert élete eddigi négy évéből.
Elénekelte a süninek a Bóbitát.
Magasságos Halászjudit!
ójaj!
Belement a bóbita a szemembe.
🖤
Én is a bóbitát szoktam. 💗