Lam Anh/Blaha Pho, 1085 Budapest, Somogyi Béla u. 5.

Nem igazán kapja már fel a fejét az ember, ha nyílik egy vietnami étterem a közelében. Emlékszem amikor a Funky Pho éttermet beindító András mesélte, hogy mennyire örültek, amikor a már évek óta dédelgetett és aprólékosan kitervelt vietnami étterem ötletüket majdnem elsodorta a Dang Muoi cunami, amikor a józsefvárosi piaci bódéból berobbant a vietnami étel a pesti belvárosba. Hát most a Corvin mögötti utcában is megtalálható már, ha nem a Blaha felé fordultok a Müsziből és túlmentek a lánososon, akkor már bele is botlotok a sarki kínai helyett nyíló fapados vietnamiba. 

Nem lesz kihívója a Jelennek vagy a vele szemben most nyíló galéria-sörzőnek, mert ez nem a yuppicsalogató dizájbútoros álrométterem, hanem kicsit az az igazi rom. Azt hiszem a mai eufemizmussal az ilyen helyeket hívjuk bisztrónak, ahol csak ha nagyon belemelegedsz a beszélgetésbe, akkor töltessz több időt, mint amennyit a feltétlenül szükséges. A hangulatot a kiváló ütemérzékkel elkattintott paparazzi kép is szemlélteti, amin látható az ajtórészen át a mosogató pincérnő, a háttal álló szakács a franciás szakácssapkában és nem mellesleg a bal gyűrüsujjam (jobbról balra). Pár tájkép kínairól vietmamira cserélésével, a lámpaernyőre akasztott rizskalapokkal, meg a műanyag székek lecserélésével turbózták fel a korábbi dizájnt, amit az egykori Peking Büfé hagyott itt.

A pho leves közepesnek mondható, nincs túldíszítve, egy kis babcsíra, egy gerezd citrom meg ecetes fokhagyma jár hozzá, koriander elég vékonyan, csili csak szósz formájában járt a pirított marhás phohoz. Húsmennyiség votl benne, de kicsit zsilás, apró és a házias ízektől a leves messze állt. Cserében árban közepes (kicsi 1000, nagy 1400), mennyiségben viszont a nagyobb kaliber, tehát a nagy adag az tényleg a főétekzést jelenti. A csirkésből a kóstolóadagot sikerült lefotózni: 

Ritkán szoktam étteremkritika előtt szivárogtatni, de

megtaláltam a büfét, ahol a default köszönés. 

“Szia Uram!” 

volt. Annyira meglepődtem, hogy összezavarodva néztem a pincérre, hogy ez valóban megtörtént-e, aztán köszönés nélkül leültem. 

Amúgy egyszeri próba után a Hold Utcai piac melletti “Good Morning Vietnam” büfében a vörösboros pácolt marhás pho egészen érdekes lehet annak, akinek a könnyed pho nem a világa. Sűrűségében inkább egy magyar gulyáslevesre hajazó, kicsit zsírmókosabb marhahúskockákkal dúsított, de sokkal fűszeresebb alaplé. Összességében nekem cseppet nekem sós volt, majd megyek még sima pho-t próbálni is. Ez csak azért, aki nem akar a Sajtóklubig menni egy veretes köszönésért, az menjen el a helyre. 

A tegnapi nap tapasztalata: ismét szállít házhoz Wang Mester Kínai Konyhája. 

Ezen felül a Mao Ce-tung kedvence az egyik legkiadósabb kaja ott, ajánlom azoknak, akik a menő éttermek csekély mennyiségétől rettegnek. 

8 mályvacukor szerűen puha kínai kenyérke (majdnem knédli, iszonyat jól lehet tunkolni a szószt), négy darab isteni puha császárhús egy különleges szószban, rajta mandula, alatta tofuszalagok.

Jómagam is láttam már ilyen tésztahúzást, de ekkora átéléssel még szerintem az olaszok sem főznek pastat

Ezen kicsit meghaltam: Ramen Burger.

Yakitori Barbecue Ramen, Bajcsy-Zsilinszky út 35., 1054

Hogy egy pozitív példát is említsek a metró-macerákkal összefüggésben: ezt a helyet nem fedezem fel, ha nincs metrópótló a Deák és a Kossuth tér között és nincs rohadt hideg a sétához. Életemben nem sétáltam még szerintem végig a Bajcsyn és most sem ott menetem volna, de ez a hely igazán csak élőzve érhető el, se honlap, se fácse, így kénytelen voltam -- mint a szavanai állatok -- csak úgy észrevenni, igaz a pótlóbuszról. Ezt pótolandó, itt egy hatályos fotózott étlap.

A yakitori amúgy a japán saslik, tipikus utcai étel, pálcikára felszúrt és faszénen sütött finomságok. Emellett ehetünk ramenlevest és pár leves nélküli tésztát itt. A pálcikákból mi kipróbáltuk

 A szampuru (ételimitáció) 'Tokyo-Ga' by Wim Wenders -

Aki ráklikkelt a Google kereső mai díszített felületére, az már tudja, hogy 121 éve ezen a napon született Takizo Iwasaki, aki feltalálta és elterjesztette a Japánban a mai napig divatos "szampuru" elnevezésű (az angol sample-ből, csak hát a japánoknál nincs "el" hang, lásd még sarariman) ételutánzatokat. 

Nagyon fura, hogy miért került be Magyarország Japán mellett többek között Izlanddal és Svédországgal a közé a kilenc kiválasztott ország közé, ahol ma ezt az infót akarták megosztani és nem mondjuk a Lascaux-barlang felfedezésének évfordulóját, mert én Európában egy brüsszeli japán étteremben láttam legközelebb szampurut kirakatban. De tegyük ezt most félre és örüljünk, mert így megint egy teljesen haszontalan, azonban politikailag legalább nem érzékeny TUDTA? kérdésre kaptunk ma választ.

Ami nekem meglepő volt, hogy a szampuru készítés úgy zajlik, hogy az étterem behozza a valódi ételeket, azokról műanyagból negatívokat készítenek, abból kiöntik a valódi színtelen formát, amit kézzel színeznek és csinosítanak. A' 20-as években persze még nem így készítették ezeket, hanem ügyes kezű gyertyaöntők másolták viaszból, majd aztán a techniak feljlődésével paraffinból és csak a 80-as években álltak át az örökkévalóságnak is ellenálló PVC-ételekre.

A filmrészlet Wim Wenders Tokyo-Ga című filmjéből van, ami igazából Ozu Jaszudzsiró filmjei előtt tiszteleg, a japán élet mai mindennapi szegmenseit bemutatva. Az európaiaknak nagyon groteszk másolatokat látva nagyon érdekelni kezdte  Wim Wenderst, hogy miért és hogyan készülnek ezek az ételavatárok, és elment egy ilyen üzembe. A film 1985-ben készült.

Vietnami Speciális Melegkonyha, Budapest 1105 Előd utca 1. 

Bár az elnevezésről valószínű nem egyeztettek anyanyelvi lektorral, mert élég béna ez így magyar környezetben, de semmi rosszra nem kell gondolni a fura név ellenére: ez egy hagyományos vietnami étterem, sokféle wokos kajával, moderált árfekvéssel, hatalmas adagokkal és egy eléggé kieső helyen. Röviden összefoglalva a pho leves közepes, a wokos kaják ellenben igen ízletesek és frissek voltak a Vietnami Speciális Melegkonyhában. 

A tízemeletesek árnyékában, Kőbánya főterén található a hely egy tipikus kis panelek közötti kiszolgáló kockaépületben, szinte érezhető volt a korábban itt álló TEJÉRT üzlet vagy valami hasonló hangulata. Az étterem vasárnap délben teljesen tele volt, de nem csak vietnamiakkal: tipikus kőbányai család 15 fővel ünnepelte a gyermek gimnáziumi évkezdését mögöttünk. A belső építészetileg az étteremre erősen hatott a korábbi olasz étterem hangulati világa, már ha sok eufemizmussal lehet így nevezni azt, amikor egy vietnami étterem le se meszeli a giccses itáliai lankákat ábrázoló murális művészeti remeket, ami az étterem falának 30 %-át beborítja. De mondjuk nyilván nem egy kőbányai paneléttermen fogom számon kérni az ilyesmit, főleg  ha jól főznek. És ha nem is a levesekről -- bár a leveses medúzasaláta miatt még vissza kellene menni -- , de a többi ételről ez elmondható.

WoKame, Király utca 58., Budapest

Június óta szemeztem már a hellyel, ami mellett számtalanszor elvonultam a bulinegyed felvonulási területén (a Király utcai templom és a Zeneakadémia között, a Zing után), de csak augusztusban lett belőle intézménylátogatás, és meg kell hagyni, kellemes csalódás volt. 

Elsőre nem nagyon tűnt a hely kuckósnak, a szemben lévő Parázshoz képest meg aztán különösen elütött hideg krómos hangulat, de hát mégis csak egy sushi bárral kevert wok étterem, így nem az indiai Goa tartomány, hanem a japán Chiba City volt az igazodási pont. 

Kétféle udon tésztát próbáltunk, az elsőt mogyorós szósszal, ami nem csípős és a másikat a sárga currys változatban, ami a menü legcsípősebb étele. A csípősséget jelző három paprikajel ellenére annyira azért nem bombaerős, egy közepes magyar halászlé szintjét üti meg, egy Wang féle szecsuáni kajához képest ez kismiska. A mogyorós szósz és a sárga curry is nagyon finom volt, utóbbi kókusztejes alappal, de ezek nyilván ez nem a japán, hanem inkább a thai konyhára emlékeztetettek. Ami ezekben egészen fantasztikus számomra, az az udon tészta állaga, ami kétszer-háromszor olyan vastag, mint a spagetti és van egy kicsit gumis állaga. A tészta 1500-2000 ft körül van, választott hústól függően (értéksorrendben csirke, tofu, marha, kacsa, rák; igen a tofu drágább, mint a csirke). 

Flour Style Wok Bar, Múzeum körút 39, 1053 Budapest

Benéztünk ebbe a nemrég nyílt kínai wokos/ramenes helyre a Múzeum körút Kálvin felé eső végén, ami annak a régi giroszosnak a helyen nyílt, ahol mindig fehér karácsonyfa állt a sarokban. A rament nem próbáltuk ki, mert az étkezőpartnerem gluténérzékeny volt, nekem pedig a kínai ramen nem a kedvencem, túl ízetlennek tartom a kínai büfékben is kapható láncban tolt rament, de még a Momotaros is, és ha leves, akkor inkább thai vagy vietnami, ha meg ramen, akkor inkább az ízesebb japán (Ramenka meg a Wokame tudja utóbbiakat elég jól). 

A tészták amúgy a most nagyon divatos “válassz tésztát, feltétet és szószt kedvedre” heurisztikusan fúziósnak nevezhető konyhát képviseli, amiből kisülhet jó is, de néha furcsa kombináció is. 

Most kaptam egy barátomtól a képpel kiegészített fülest, hogy a Nagyszombat utca és a Bécsi út (a katinyi mártírok parkja fonódó 41-es, 17-es, 19-es villamosmegállóhoz közel) sarkán álló kínai étterem helyett egy újabb Dang Muoi étterem nyílik hamarosan. Láthatóan most szerelik a feliratokat. 

És kösz, Nóra!

Urban Tiger, Kecskeméti utca 3., 1053

Több magyar gasztroblogot is átolvastam mielőtt elmentem ide és átfutottam a vendégek értékelését is. Érdekes volt látni, hogy a magyar gasztrobloggerek imádták, a külföldi vendégek inkább közepesre értékelték az Urban Tigert. Na most akkor mi az igazság? Tekintettel arra, hogy jómagam is a pörköltalap, olajban sütés és az “egy kis pörc/tejföl/porcukor nem árthat semminek” szentháromságában szocializálódtam, így az olyan mélygasztronómiai kérdések eldöntésében, hogy a tajvani malacos gőzgombócba illik-e a csípős szósz, nem fogok tudni segíteni nektek, de azt megtudhatjátok a végén, hogy ízlett-e nekünk az Urban Tiger. 

Uborkás vízzel és extra rákszirommal fogadtak minket, utóbbi előcsalta a kínai éttermes emlékeket (, bár ott ugye csak a végén van ajándék, ha jó sokat fogyasztasz). Elsőként az itallapot kaptuk meg, a koktélok hasonlóan a vicces étlapokhoz (”Laci papa kedvence” és társai) nem sokat árulnak el azok valódi tartalmáról, de itt minden meg van magyarázva. A Same, same but differentnél elsőként a thai ladyboyokra asszociáltunk, de ehelyett egy rye whiskey, campari, vermut és csoki plusz szerecsendió kombót kaptam, ami elképesztően jó volt és csak ajánlani tudok (Annyira bejött a whiskey, hogy a vacsi után a Mélypontban kötöttünk ki, ami híres a whiskey-kínálatáról). A Negro amigo a napi politikai aktualitása mellett azért elárult valamit magáról, mert egy kávés agavepalinkás sűrű koktél, bő tejhabbal, de nekem a kávé nagyon dominált benne, aki kérte, annak nagyon ízlett. Aki az ilyen tejes koktélokat csípi, annak ajánlani tudom, és még egy járulékos előnye, hogy szép kristálypohárban hozzák ki. Nagyon kedves volt a pincérlány, amikor az egyik már neten ismertetett, de már itallapon lévő levendulás-gines-keserű citromos koktélt kértük, amiből egyik alapanyag kifogyott, kis változtatással, de elkészíttette  a hasonlót. Ez egy nagyon citrusos cucc, igazi nyári koktél. 

Az előételek jók voltak, a kókuszos csirke satay, azaz pálcikára húzott, pácolt sült hús még elő fog kerülni, de a hozzá adott mogyorós szószról már itt meg kell emlékeznem, mert az mennyei volt, sűrű és darabos is. A ropogós húsos batyuban nem is az íze, hanem a nagyon eltérő állag keveréke volt olyan, amilyet azért konyhabéli tapasztalat kell elkészíteni: közepe finom puha volt, a szélei meg tortilla chips szerűen ropogtak. A hozzá adott gyömbéres mártogató a kínai konyhában megszokottnál sokkal sűrűbb és édesebb volt. 

Pho Bosnyák, 1147 Budapest, Csömöri út 9. (Bosnyák téri piac épülete)

Visszatértem letesztelni az egyéb kajákat is, korábban a leveseket meg a tekercset próbáltam itt. Most a pirított tésztás kacsa (2000 ft) a nyári tekercshez mogyorós szósszal és a tavaszi tekercses plusz tészta a halszószos édes-savanyú mártogatóval (1500 ft) rendben volt, bár a kacsa kicsit rágósnak és száraz volt. Tehát összevetve azzal, hogy egy kínai büfében -- ahol az ilyen minőségi problémák még abszolút beleférnek -- a sült kacsa+pirított tészta menüt feleennyiért megkaptam volna, így mégis azt mondom, hogy maradni kell a vietnamiban a phonál. 

A kiszolgálás egyébként továbbra is kedves volt, bár vasárnap délidőben nem volt magyarul jól beszélő pincér (piac sem volt aznap). A járulékos infó, hogy a palack ásványvíz 250, kis Heineken 400. 

Étlapot közben fotóztam, lehet böngészni.