Eagle Bearer
Really wished I achieved more with this one, but it’s my first painting after a 2 month break, happy it’s finished at least.
Valhalla kritika
Az elején nagyon vártam mikor bejelentették, hogy jön egy vikinges AC, már akkor, amikor a vikingek sorozatot néztem fantáziáltam róla milyen lenne egy ebben a korban játszódó Assassins’ Creed. Megjelenéskor már kevésbé érdekelt valahogy, az előtte lévő Odyssey olyan grandiózus volt, és a görög téma is vonzóbb, mint a hideg és ködös Anglia. Persze annak is megvan a szépsége, kihasználtam rendesen a fotó módot. Januárban viszont gőz erővel nekiestem és egy hónap alatt végig játszottam.
Hamar kiderül milyen az új harcrendszer, ami legfőképp sokkal véresebb. Az enemyknek nincs számozott szintje általában, de valójában mégis. A saját szintünkhöz képest egy intervallumon belül, fair küzdelem, alatta kb ugyan az, felette, mint egy szivacs nyeli el a nyilakat és támadásokat az ellen. Szóval 2 szint +/- itt nem sorsdöntő, mint az előző részekben, de 40-50 szint helyett van 400. Kicsit átskálázták.
A madár formájú drónunkat viszont lebutították, már nem lehet vele messziről megtalálni egzakt célpontot, csak területet, de még az enemyket se jelöli meg. De így nagyobb szerepet kap az eagle vision, ami a régi AC-kra emlékeztet. Ahogy az is, hogy végre lehet assassinolni, de sok pályán ezt nehéz kivitelezni. Nagyon erőltetetten kell keresni azt a megoldást, mert a nyílt harc többnyire gyorsabb megoldás, és a viking társaink is beszállnak a buliba.
A térkép elsőre kisebbnek tűnik, mint az Odyssey, de itt is rengeteg időt kell tölteni utazással, mire a „menj A-ba utána B-be” küldetéseket teljesítjük. Egyenként szövetségeket kell kötni Anglia „megyéivel”, ahol többé kevésbé érdekes karakterekkel találkozunk. Felének a nevét se jegyeztem meg, és sokszor kb mindegy, hogy oldjuk meg a problémáikat, nincs valódi befolyása sok döntésünknek, csak pár darabnak.
Az érdekesebbek közé a személyesebb szálak tartoznak, Eivor és a settlement tagjai között. De azok nagyon lassan haladnak, területfoglalás után néha bedob valami küldetést velük. Az első assassinjaink előtti assassinjaink pedig komplexebb karaktert kaptak, már nem úgy van, hogy ők egyértelműen csak jók lehetnek, nem mindenbe ért velük egyet vikingünk. Az Order, a templomosok elődjei itt jelentéktelenebbek lettek. Kevésbé éreztem magam motiváltnak, hogy felfedjem a rendet, főleg hogy a 90%-uk annyiból áll hogy 2-3 helyen kell találni valami levelet vagy hasonlót aztán levadászni. Hogy miért olyan indokolt nem tették elég érdekessé, inkább csak kötelességnek érzi az ember, hogy befejezze a játékot. Ahogy a mellékküldetések is… Nincs olyan mellékküldetés mint a korábbi részekben, hogy bekerül a questjeink közé. Mysteriek vannak, amik olyanok, mint a gta-ban a random eventek. Ezek az a kategória, amit rábízhatnának a játékosra, hogy akar-e időt tölteni vele, elvégre 100+ a játék. És nagyon idegesítő volt, hogy a vége előtt amikor már végre felpörgött a sztori, az utolsó területrészhez, hogy teljes legyen a játék hirtelen közel 100 szintet kéne fejlődni, hogy ajánlott nehézségen állhassunk neki. Mert az előtte lévő főküldetésekből nem lesz annyi xp.
Viszont a mini játékok tetszettek, az az orlog egy kellemes társas játék, kicsit taktikázni kell, lehet vele a gyűjteményünk fejleszteni. A puzzle-k sem rosszak, túl bonyolult dolgok azért nem lesznek.
Ami jobban áll az AC-nek az az amikor a nyíltvilágot beszűkítik, és kötött pályán kell haladnod, ilyenkor kerül bele némi csavar, erősebb motiváció. A másik meg, amikor egy-egy fejezet erejéig új helyekre kalandozhatsz. Főleg, ha az mitikus. A sámános száll többnyire érdekesebb volt, ingergazdagabb, rejtélyesebb, de ez már az Odysseyre is igaz volt. Meg is lepett, hogy nem dlc-be tették bele, de igazából a főszálhoz van jelentősége.
Nem rossz játék egyébként, távol áll az eredeti részektől, de azon kívül tisztességes. Ízlés kérdése a téma kinek mennyire jön be. A három új rész közül mondjuk a második legjobb, az Odyssey-t azért nem sikerült túlszárnyalniuk.
theassassinfraulein reblogged
A Game of Chess
I’m a big fan of chess - I play a lot (though not very well!) and I love hearing about chess in literature and art. So it makes sense that I’ve been absolutely loving The Queen’s Gambit. It’s ticked quite a few boxes for me, and it’s so rare to see a show involving chess that not only understands the game and features real, plausible moves, but which is steeped in the lore of the game. Characters often discuss the lives and games of the greats - players like Morphy and Steinitz and Capablanca are common points of reference for these characters - but the way the show uses chess itself is an intelligent nod to the role of chess as a literary motif.
For young Beth, chess gives her a contained, controlled world in which to escape from her harsh reality.
Later, chess is a social interaction, a way of making friends, of spending time with friends, and of flirting and even seducing and being seduced. These symbolic roles of the game are subtly and cleverly done in the show and they draw on a long history of protrayals of chess games. So how can I not ramble on about it for a bit? I make no apologies.
You probably know the famous motif of a game with death, immortalised in The Seventh Seal…
When you think about chess, you might well think of serious, concentrating old white dudes as in Honore Daumier’s 1863 painting The Chess Players…
…but chess is always a bit more playful than that. The game with Death in The Seventh Seal draws on a tradition in medieval romances of games and riddles. Tales like “Sir Gawain and the Green Knight,” revolve around the allegorical (though heaven knows what for) use of riddles and games, and some of the Grail romances, for example, the hero comes to a chessboard castle where he meets a water-maiden.
Modern chess really came about in 19th-century Europe when people like the first World Champions, Wilhelm Steinitz and Emmanual Lasker, helped codify it into systems of play (”openings”, “middle” and “end” games), but before that we had the “Romantic” era of chess filled with dramatic gambits and sharp, tactical play rather than the slow-burning positional strategy that came later. And chess has always featured women. In 15th-century Italy, for example, chess was respectable for women because it did not rely on chance (and so wasn’t gambling) like dice and cards.
Sofonisba Anguissola’s 1555 painting, ‘The Game of Chess’, is a nice example of chess being playful, social, and not at all just stern old men. Anguissola, just as a point of interest, was a court painter at the royal court in Spain, having trained informally with Michelangelo, and she tutored the queen, Elizabeth of Valois, who was herself a keen amateur painter. She painted ‘The Game of Chess’ when she was 20, and it broke from convention at the time in its informality and lack of allegory - it literally just shows her three sisters, Lucia, Minerva and Europa (great names, right?!), playing chess.
Most things in the renaissance were allegorical and chess was no different. In Elizabethan and Jocobean theatre, chess was often used as a symbol for human life and government. Thomas Middleton’s satire A Game of Chess (1624) for example is structured around a game of chess, using it to satirise conflict between England and Spain (so controversial was its satire that it was shut down after only 9 days). Chess is a political allegory, as well as both a battle between Virtue and Vice, and a metaphor for the transience of human life. Ah, ambiguity, my old friend…
I first came across this tradition via T.S. Eliot’s long poem The Waste Land (1922) in which part two is entitled “A Game of Chess”…
Eliot draws on a range of Jacobean drama, including Middleton’s Women Beware Women (1657) where chess is used as a foil for seduction and rape (it being a bloody Jacobean tragedy after all).
But chess seductions are not all forceful and morally uncomfortable, nor are all these references purely of artistic interest. Because there weren’t many chess “manuals” before Steinitz and Lasker came along in the late 19th century, a lot of our chess history comes from literature. For example, the Centre-Counter Opening or Scandinavia Defence was first recorded in Scachs d'amor (Chess of Love) a Spanish poem from the end of the 15th century where chess symbolises love.
Which is perhaps what is happening in George Goodwin Kilburne’s painting A Game of Chess…
And is definitely what is happening in The Queen’s Gambit when Beth plays Benny where fast, frenetic, transactional games of speed chess symbolise the heated, superficial attraction between them…
And when she first plays Townes, the game is slow, full of adolescent nerves…
…and her games with Beltik are so calm and thoughtful that no one seems to have made a gif of them!
theassassinfraulein reblogged
It’s not the DLC I wanted..
theassassinfraulein reblogged
gaminghumour
😂😂😂
-
You see your best friends enjoying release after release, just wishing that you could play with them. But just like me you can’t afford to buy every new game.
This is why I started using Swagbucks. Swagbucks allows me to make some extra cash and buy every new release. In order to earn, all I had to do was complete surveys or complete offers that rewarded me for spending money.
Currently I have a special opportunity just for you. If you sign up using my referral link and earn more than 300 Swagbucks within your first 30 days you will get an extra 300 Swagbucks for doing nothing.
So what are you waiting? Start earning extra cash and enjoy every new release.
theassassinfraulein reblogged
gaminghumour
😂😂😂
-
You see your best friends enjoying release after release, just wishing that you could play with them. But just like me you can’t afford to buy every new game.
This is why I started using Swagbucks. Swagbucks allows me to make some extra cash and buy every new release. In order to earn, all I had to do was complete surveys or complete offers that rewarded me for spending money.
Currently I have a special opportunity just for you. If you sign up using my referral link and earn more than 300 Swagbucks within your first 30 days you will get an extra 300 Swagbucks for doing nothing.
So what are you waiting? Start earning extra cash and enjoy every new release.
I have had enough. This dance is nearly over.
al-khuffash-gifs
My story is one of many thousands. And the world will not suffer if it ends too soon.
Persephone's throne room, Elysium.
theassassinfraulein reblogged
#he’s so handsome #i would die for him #that daddy look tho #favorite assassin
theassassinfraulein reblogged
Damascus
theassassinfraulein reblogged
theassassinfraulein reblogged
oop a Haytham
theassassinfraulein reblogged
“One death can not stop the tide. Perhaps it will not be my hand that shepherds mankind back into its proper place, but it will be someone’s. Think on this when you remember her.”
Yeah right it’s not like I needed my heart or anything
theassassinfraulein reblogged
Movie night 🎥