Magabiztosan. Mint József Attila A Síneken.

Ha túléled a saját gondolataidat, bármit túlélhetsz.

És nincs hely a Földön, ahova el tudnál bújni az elől, amit érzel, hiszen benned van.

- Utóirat: Elvittem az autót!

Ez vagyok

Atticus - Szeress szabadon

Szemkontaktus kölcsönös vággyal

Te vagy a biztonság, amit mindig érezni szeretnék.

Idén lesz három éve, hogy nem vagy köztünk. Legyőzőtt egy csúf betegség. Kislány voltam még, s nem tudtam felfogni épp ésszel, hogy mi is ez. Nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, s nem is gondoltam rá. Az orvosok 2009-ben azt mondták, alig van néhány hónapod hátra. Te mégis igazi harcosként viselkedtél, tűrted a fájdalmat még hét éven át. Négy évig látogattalak, együtt nevettünk, volt, hogy sírtunk, de mindig mosolyt tudtál csalni gyermeteg arcomra. Te voltál a hős. Az utolsó két-három évben már nem mertelek meglátogatni, csak nagyon ritkán. Tudom, hogy hatalmas hiba volt, de azt szerettem volna, ha a mosolygós énedre emlékszem, s nem a fájdalommal telire. Annyi éven át bírtad ezt a szörnyű küzdelmet, s mégsem mutattad ki ha fájt. Az utolsó évedben volt kilátás a javulásra, mindenki boldog volt. Egy ideig nem is volt gond, segített a kemoterápia, de egy váratlan fordulat ismét betolakodott az életünkbe. Ismét romlottak az eredmények, már szinte a kórházban töltötted a napjaid. Utolsó néhány napod alkalmával történt az, hogy a mosdóban összeesve kiáltottad, “Nem akarok meghalni! Megfogok halni! ” aznap ismét bekerültél a kórházba, de már haza többet nem jöttél. Emlékszem apa arcára, mikor a hírt nénje közölte. Szinte sírt, könnyeivel küzdött. Akkor már érezte, hogy nem láthat viszont. Pár nap múlva kaptunk a szomorú hírt. Nem vagy többé. Nem létezel. Elmentél. Elmentél, s itt hagytál minket. A két csodaszép fiad, s nevelt fiad, aput, engem, a feleséged, aki azóta nyugtatókkal éli a napjait, a kishúgom, aki a tőled kapott hóemberét mai napig őrzi. Mindenkinek nagyon hiányzol.

Hajnali öt óra volt, én nem tudtam aludni, éreztem, hogy baj történt. Anyu fél hatkor bejött, leült az ágyamra, s közölte, hogy meghaltál. Nem fogtam fel. Nem tudtam felfgoni. Arcomra fagyott a vigyor, de bólintottam, hogy hagyjon magamra. A mellkasomra mintha tonnák nehezedtek volna, alig kaptam levegőt, de mégsem tudtam sírni. Pár könnycsepp végigszántott arcomon. Felkeltem, s elkészültem iskolába. Beérve kapott el a rosszullét. Mintha akkor tudatosult volna bennem, hogy nem vagy már többé. Bekopogtam osztályfönökömhöz, s szinte az egész napot nála tőltöttem. Elmeséltem neki mindent. Akkor elkapott a sírás. Zokogtam, remegtem, nem értették a barátaim mi történt. Másnap nem mentem iskolába. Otthon voltam. Szinte csak aludtam. Nem akartam felfogni, hogy te, aki szinte az apám volt, meghalt.

Tudod, iszonyúan büszke vagyok rád. Ennyi éven át küzdöttél, s nem adtad fel. Példaértékű személy vagy. Bárcsak rendbe jött volna minden. Annyira sajnálom, hogy elszalasztottam azt a kevés időt, amit még adott nekünk a sors.

Iszonyúan hiányzol, de te már boldog vagy. Jó helyen vagy, s ezt mindenki tudja.

Hiányzol, szeretlek!

@vervoroskonnycseppek