Mellékszereplőnek érzem magam a saját életemben.
Az én fókuszomban mindig más van előtérben. A barátaim, a családon, ismeretlenek - és az ő problémáik. Én kinek a középpontjában vagyok? Senkinek.
Szeretem őket, törődök velük, érdekel mi van velük, foglalkozom a problémáikkal. Velem ki foglalkozik? Senki.
Ez vagyok én, az örök mellékszereplő.
Azt hiszed ismersz holott igazából, azt se tudod ki vagyok. Nem látod, hogy szenvedek. Nem látod, hogy mennyit sírok. Mennyire nehéz magamat összeszedni. Nem érzed a fájdalmat, amit érzek. Nem tudod mennyire szeretnék jobb és jobban lenni. Nem tudsz igazából semmit, mert egy idegen vagy.
Szomorú és egyben kicseszett fájdalmas is beismerni, hogy én senkinek sem leszek az első választása, vagy opciója. Az évek telnek, míg én ugyanott maradok, ugyanaz a sebzett szívű ember leszek, egyedül a végtelenségig.
Új év, új én - szokták mondani. De mi van, ha a démonjaim ugyanazok maradnak?
Próbálkozom. Nagyon is próbálkozom, de néha elbukok. Én jó ember szeretnék lenni... Sajnálom, ha időközönként letérek az útról.
Szomorú belegondolni, de ha nincs aki erőssé tegyen, előbb vagy utóbb magad kell azzá tedd. Sokáig tart, de egyszer azon kapja magát az ember, hogy önmaga mentsvára lesz.
Egyszerűen, szerintem olyan ember vagyok, aki a szenvedésre született. Mintha tőlem az egész univerzum sajnálná a boldogságot. Körülöttem mindenki boldog lesz, amolyan filmbe illően, felhőtlenül boldog. Én meg megrekedtem egy balszerencsével körbevett, szürke ködben, és nem találom a kiutat onnan.
Vajon én is eszébe jutok random dolgokról, vagy ez csak velem van így? Mert néha, mikor azt hiszem elfelejtettem Őt, egyszerűen csak szembe jön valami az utcán - vagy igazából bárhol -, ami rá emlékeztet és utána úgy érzem megőrülök.
Te már messze jársz, én viszont még mindig ott vagyok. Kisétáltál az ajtón, és többet nem jöttél vissza. Pedig én vártam. A te időd telik, boldog vagy, élsz... Én viszont abban a pillanatban ragadtam és azóta se tudtam kitörni onnan.
I've never been so happy in my life.
““Hate looks like everyone else until it smiles.””
— Tahereh Mafi
Á T O K
Vonzom az olyan embereket, akik sosem fognak viszont szeretni. Egyszerűen borzasztó érzés.
robin & steve in the volume 2 trailer
Önmagunk elvesztése a legijesztőbb. Úgy értem, kinézetileg semmit sem változtam, de belül már árnyéka vagyok önmagamnak.... Borzasztó, mert tudom, hogy változtatni kellene mégis inkább hullok szét jobban.
@sotetsegben-a-visszhang
Nem beszélek róla, mert tudom, hogy úgysem tudom visszacsinálni... De mégis úgy hiányzol.
@sotetsegben-a-visszhang
Van, hogy nem tudok lélegezni. Nem kapok levegőt. Mintha minden egyes elfojtott, kicsinek tűnő problémám összefogna egyes pillanatokban ellenem és tudatalatt úgy döntenének, hogy eltesznek lábalól. Gyűlölöm ezt az érzést. Mert ilyenkor jövök rá mennyire gyenge vagyok.
@sotetsegben-a-visszhang
