az egész azzal kezdődött, hogy el akartam adni az mz-met (amit egyébként már régen eladtam) és egy jelentkező volt rá, a régi volt raktári területvezető kollégám, de ez már csak ott a helyszínen derült ki, hogy ő az. amikor együtt dolgozunk nem volt felhőtlen a viszonyunk, ugyan nem nem bírtuk egymást, egyszerűen a személyiségjegyeink nagyon nehezen dolgoztak együtt. amikor megérkeztem a motorral a házhoz mint régi két barát üdvözöltük egymást. bemutatta a házát, a családját (soha nem beszélt róluk a munkahelyen) aztán pár ilyen udvariassági kör után a motorra tereltük a szót, hogy akkor adjam már neki oda ingyen aztán menjek a dolgomra. hát mondanom sem kell, abban a pillanatban már nem is akartam eladni a motort, hanem ilyen kellemetlen viszatáncolásba torkollott az egész, és megint azon dilemmáztam, hogy magyarázkodnom kell-e a döntéseimért és miért (1). közben megérkezett feleségem is aki nem csinált mást csak sürgette az egész tranzakciót, hogy döntsem már el mit akarok, meg ő különben is azért jött ide, hogy engem hazavigyen, de akkor ő most indul, felnőtt vagyok oldjam meg (2).
utána az a képem van, hogy bent fekszem a kórházban és lábadozom (akkor még nem tudtam miért). éppen kellemesen töltögetem ott az időt mint legutóbb, amikor bejött hozzám az orvos, hogy hát beszélnünk kell, fel kell hívnunk egy specialistát, aki most nem tud itt lenni, így az én tabletemről hívtuk fel messengeren. annyira élethű volt az egész, hallatszott a háttérben ahogy az autója kihangosítóján beszél, és olyan kimérten, nyugodtan mint egy igazi orvos. elmondta, hogy most sajnos ki kell operálni egy bélszakaszt a gyulladás miatt (4), de ne aggódjak, rutin műtét. amíg beszélt nekem átfutott az agyamon, hogy hiába egyszerű a műtét, az innentől egy folyamatos probléma lesz, mert olvastam, hogy ilyen esetben a heg mentén fog kiújulni a probléma. amikor ezt így átgondoltam akkor megszületett a döntés: ez biztos álom, és én ezt nem akarom és inkább felébredek, és akkor felébredtem. onnantól kezdve este nem is tudtam nagyon visszaaludni, ilyen (a mély alvás ellentéte?) magas alvásban voltam, forgolódtam (5), és még most is ez a dal jár a fejemben, ami az álom után maradt bennem:
reggel esett az eső (most), és vezetés közben az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy nem is kellene aggodalmaskodni, mert a halál még mindig opció lehet, de nem szabad elhamarkodni, végig kell menni az úton, ráér az a legutolsó pillanatban is, nézzük már meg mi történik addig. így érkeztem meg a munkahhelyre fél hétkor.
(mz) volt már álom a régi autómról is (fiat 850), hogy újra megvan és örülök neki, azzal megyek dolgozni, de azt az álmom még nem is írtam le, tele volt olyan járművekkel egy (pontosabban egy kontkrét) garázsban, amelyek az enyémek voltak, de már nincsenek meg.
(1) döntés és emiatti magyarázkodás: a május elsejei élményem, ez is feldolgozás alatt van még egy draftban, de olyan nagy téma, hogy nem tudom lesz-e belőle poszt valaha.
(2) oldd meg magad felnőtt vagy (miközben folyamatosan gyerekként kezel): ez konkrétan egy tegnapi otthoni pár óra sűrített élménye, amikor a következő napok logisztikájáról beszélgettünk. ennek egyik eleme volt , hogy én pénteken megyek CT vizsgálatra, és az oda való eljutást tervezgettem, és eleve nehezen kértem tőle szívességet, meg ő is csak kifogásokat keresett meg feltételeket szabott, és a végén én zártam le azzal, hogy tudod mit, felnőtt vagyok, majd megoldom, köszi. utána kiderült, hogy jövő héten felváltva lesznek szervizben az autók (volvo tervezetten, az övé nem), és a nagy szervezkedésben a végén arra jutottunk, hogy mindketten felnőttek vagyunk, megoldjuk a saját problémáinkat a másik nélkül. ezt követte még a vacsora közbeni konfliktus, amikor csinált melegszendvicset, de én az utolsó falatkámat félretettem a kutyának (tutyiadó), amikor rám szólt, hogy márpedig azt nem adhatom a kutyának, mert a kutyának van saját kajája. de úgy szólt rám, hogy olyan kellemetlenül éreztem magam, mint amikor a szülő szól rá a gyerekére amikor fegyelmezi. és keserű szájízzel (gondolom az arcomra gondolataim kiültetve) megettem az utolsó falatot, felálltam az asztaltól, elmentem a kutya jutifalatjáért és adtam neki. akkor már ő nyújtogatta a saját adagjából a kis falat melegszendvicset, hogy adjam oda a kutyának, de azt én már csak dacból sem fogadtam el. aztán éppen örültem, hogy patrik kollégám megdicsért, hogy szerinte fogytam, és tényleg, a mérleg is azt mutatja, hogy igen, és ilyen kicsit büszkén mondtam neki, mert úgy is szekálni szokott emiatt, aztán valahogy estére ki is került valami sütemény az asztalra, ami nem szokott. ezek alapján a valóság meg az, hogy mindketten gyerekek vagyunk, nekem már több alkalommal bizonyítottan nem fejlődött ki az agyam), és kurvára unom már ezt a játszmázást is.
(4) a kétszeres vékonybél gyulladás emlékére?
azóta is dúdolom, hogy nem vagyok sem ördög, sem angyal, de remélem, hogy eljössz elém! majd felveszem a szép kék kabátom és így futok majd eléd. így újra körbe járjuk a várost és benézünk a felhők mögé, így keresve a régi szép álmot, míg elmúlik a varázs és véget ér a lassú tánc…
